A Nemesenszületettek meggondolatlan mágiahasználata az Örökkévalóság Kútjából kiindulva energiahullámokat bocsátott ki a Nagy Sötét Végtelenbe. Ezeket a folyamatosan áradó energiahullámokat rettenetes idegen elmék érzékelték. Sargeras – minden élő Nagy Ellensége, a Világok Elpusztítója – felfigyelt ezekre az erős hullámokra és vonzódva fordult távoli kiindulópontjuk felé. Azeroth őskori világát kémlelve és az Örökkévalóság Kútjának határtalan energiáit érzékelve Sargerasban mohó vágy ébredt. A Névtelen Üresség nagy sötét istene elhatározta, hogy elpusztítja az ifjú világot és megkaparintja az energiáit magának.

Sargeras összehívta hatalmas Lángoló Légióját és megindult Azeroth gyanútlan világa felé. A Légiót alkotó milliónyi rikoltozó démont az univerzum távoli sarkaiból rángatták elő és már ki voltak éhezve a hódításra. Sargeras hadnagyai, Archimonde, a Megrontó és Mannoroth, a Pusztító felkészítették pokolbéli szolgáikat a támadásra.

Azshara királynő, eltelve mágiájának szörnyű extázisától, áldozatául esett Sargeras ellenállhatatlan hatalmának és beleegyezett, hogy elősegíti a világon való megtestesülését. Még Nemesenszületett szolgálói is átadták magukat a mágia elkerülhetetlen rontásának és istenként kezdték tisztelni Sargerast. A Légióhoz való hűségüket bizonyítandó, segítettek királynőjüknek egy hatalmas, kavargó portál megnyitásában, az Örökkévalóság Kútjának mélyén.

Miután végzett az előkészületekkel, Sargeras megkezdte Azeroth végzetes invázióját. A Lángoló Légió harcos démonai megrohanták a világot az Örökkévalóság Kútján keresztül és ostrom alá vonták az éjelfek békésen alvó városait. Arhimonde és Mannoroth vezetésével a Légió elözönlötte Kalimdor földjét, nyomukban csak hamu és gyász maradt. A boszorkánymester démonok perzselő pokollényeket idéztek, akik meteorokként zuhantak rá Kalimdor templomainak díszes tornyaira. Kalimdor mezőin egy csapat gyújtogató, vérontó gyilkosból, a Végzetgárdistákból álló banda masírozott végig és mindenkit legyilkoltak, aki az útjukba állt. Vad, démoni pokolkutyák falkái pusztíthattak ellenállás nélkül a vidéken. Bár a bátor Kaldorei harcosok sietve indultak ősi hazájuk megvédelmezésére, centiről-centire egyre hátrébb szorultak a Légió támadásának dühe előtt.

Haragvihar Malfurion feladata lett, hogy segítséget találjon ostromlott testvéreinek. Haragvihart - kinek testvére, Illidan maga is a Nemesenszületettek mágiáját gyakorolta – dühítette a főnemesi osztály egyre növekvő korrupciója. Miután meggyőzte Illidant, hogy hagyjon fel veszélyes szenvedélyével, Malfurion elindult, hogy megtalálja Cenariust és toborozzon egy ellenálló sereget. A fiatal és szemrevaló papnő, Tyrande is csatlakozott a testvérekhez, Elune nevében. Bár mind Malfurion, mind Illidan gyengéd érzelmeket táplált az idealista papnő irányában, Tyrande szíve egyedül Malfurioné volt. Illidan féltékenyen szemlélte testvére és Tyrande bimbózó románcát, de tudta, hogy szívének fájdalma semmi a mágia iránti függősége kínjához képest.

Illidan aki rászokott a mágia éltető energiáira, erejét megfeszítve igyekezett ellenállni annak az elemi erejű kísértésnek, hogy még egyszer megcsapolja a Kút energiáit. Azonban Tyrande türelmes támogatásával képes volt megtartóztatni magát és segített megtalálni testvérének a rejtőzködő félistent, Cenariust. Cenarius, aki a távoli Hyjal hegy szent Holdligetében élt beleegyezett, hogy segít az éjelfeknek megtalálni az ősi sárkányokat és megnyerni támogatásukat. A sárkányok, akiket az óriási vörös leviatán, Alexstrasza vezetett belementek, hogy harcba küldjék rajaikat a démonok és pokolbéli mestereik ellen.

Cenarius a megbűvölt erdő szellemeinek segítségével összehívott egy ősöreg fa-emberekből álló sereget és egy bátor szárazföldi offenzívában a Légió ellen vezette őket. Mikor az éjelfek ostromgyűrűt vontak Azshara temploma és az Örökkévalóság Kútja köré, kitört a totális háború. Újonnan szerzett erős szövetségeseik ellenére Malfurion és társai felismerték, hogy a Légiót nem lehet pusztán katonai erővel legyőzni.

Miközben titáni csata zajlott Azshara fővárosa körül, a megtévedt királynő Sargeras érkezését várta. A Légió ura arra készült, hogy átlép az Örökkévalóság Kútján és megtestesül a felprédált világon. Ahogy lehetetlenül hatalmas árnyéka egyre közelebb került a Kút háborgó felszínéhez, Azshara maga köré gyűjtötte legnagyobb hatalmú Nemesenszületett követőit. Csak úgy tudtak volna Sargeras számára megfelelően nagy kaput nyitni, ha mágiájukat egyetlen fókuszált varázslatban egyesítik.

Miközben dúlt a csata Kalimdor lángoló harcmezőin, rettenetes dolog történt. Az események pontos részletei elvesztek a múlt ködében, de azt tudjuk, hogy Neltharion, a Föld Sárkány Aspektusa megőrült a Lángoló Légió elleni egyik kritikusan fontos összecsapásban. Bőre elkezdett felhasadni, testéből lángok és mindent elemésztő düh áradt ki. Felvette a Halálszárny nevet, majd a lángoló sárkány saját testvérei ellen fordult és elűzte az öt sárkányrajt a csatamezőről.

Halálszárny váratlan árulása annyira pusztító volt, hogy az öt sárkányraj sosem heverte ki igazán. A sebesült és döbbent Alexstrasza valamint a többi nemes sárkány arra kényszerült, hogy magukra hagyja halandó szövetségeseit. Malfurion és társai, akik egyszerre csak reménytelen túlerővel találták szemben magukat alig élték túl az ezt követő ellentámadást.

Malfurion meg volt győződve róla, hogy az Örökkévalóság Kútja köti össze mintegy köldökzsinórként a démonokat a fizikai világgal, ezért azt hangoztatta, hogy pusztítsák el. Társai – tudván, hogy a Kút volt halhatatlanságuk és hatalmuk forrása – borzadva fogadták ezt a hirtelen hozott döntést. Tyrande mégis látta a bölcsességet Malfurion elmélete mögött, így meggyőzte Cenariust és a többieket, hogy rohanják le Azshara templomát és találják meg a módját a Kút elpusztításának egyszer és mindenkorra.