Kezdjük Goldrinn-nal, aki rejtélyes figura. Hatalmas fehér farkas alakjában járta a vidéket, és vadállati harciasságáról volt híres. A Burning Legion érkezésekor is már 10 ezer évesnek mondták - ő az egyik legöregebb a félistenek közül. A War of the Ancients idején Eldre'Thalas night elfjeit segítette a védekezésben; de a harcok után nyomtalanul eltűnt és nem látták többé. Azonban a Twilight's Hammer megpróbálta őt is korrumpálni, amikor megtámadták Mount Hyjalt; ennek eredményeként idézték meg Lycanthothot, aki a farkasszellem bukott verziója, talán egy másik világból. A druidáknak és a velük harcoló gilneasiaknak segítő kalandorok legyőzték Lycanthothot, az általa megrontott worgeneket pedig maga a feltűnő Goldrinn ölte meg - akit várhatóan később is látni fogunk majd. Érdekes, hogy Draenoron is tisztelnek egy hozzá hasonló szellemet: ő Lo'Gosh.



Goldrinn-nak is lettek a Sundering után druida követői, ez volt a Druids of the Scythe csoport. Az ő történetüket Gilneasban ismerhetjük meg: az egyik itt elesett ellenséges worgennél egy megfakult naplót találhatunk, amelyet Gaedrin Moonfang írt. Ebből kiderül, hogy Goldrinn követői egy új alakot voltak képesek felvenni: ezt falkaalaknak (Pack Form) hívták. Malfurion elvetette ennek a használatát, mivel úgy vélte, hogy a farkasforma felemészti a druida személyiségét és vadállattá változtatja őt. A naplóból kiderül, hogy miután a szekta tagjai elhagyták a nightelf társadalmat, lassan - hetek alatt - valóban elvesztették civilizáltságukat - de végül egy új vezető, Ralaar Fangfire irányítása alatt elkezdték visszaszerezni azt és megpróbálták uralni a farkas erejét. Tekintve, milyen mentális állapotban vannak a Scythe of Elune által megidézett worgenek - beszéljünk Ashenvale-ről vagy Duskwoodról -, ez a jelek szerint nem volt túl sikeres próbálkozás... ami érdekes kérdéseket vet fel a gilneasiak jövőjével kapcsolatban.



Tortolla története hasonló Goldrinnéhoz: ő is egy ősi félisten, akit a War of the Ancients óta nem láttak Azerothon. A különbség az, hogy őt sikerült fogságba ejtenie a Twilight's Hammernek; de a druidák és segítőik kiszabadították, és gonosz képmását, Nemesist is legyőzték - igaz, hogy ehhez követni kellett őt Ragnaros birodalmába, Firelandsre, miután a hyjali vereség után a Twilight's Hammer ide vonult vissza.



A mai harmadik félistenünk Agamaggan, aki vaddisznó alakjában járta az ősi Kalimdort és a quilboarok máig istenükként tisztelik. Agamaggan nemcsak hatalmas agyaraival harcolt, hanem a testéből kinövő tüskékkel is könnyen megsebezhette ellenfeleit - sőt, az örökké éhes félisten minden elfogyasztott ételtől hatalmasabbra nőtt, így a puszta mérete is tömege is fegyvert jelentett. A War of the Ancients idején Cenarius meggyőzte Agamaggant, hogy a démonok győzelme az azerothi élet kipusztulását jelentené - ezután a félisten közvetlenül Azshara palotája ellen intézett támadást és ezrével mészárolta le a démonokat. Agamaggan a testéből kinőtt tüskéket ki is lőhette, illetve képes volt savat lehelni ellenfeleire; de ennek ellenére lassan visszaszorították nyugat felé.
Végül a mai Barrens területén, Fields of Giants közelében halt meg; de elég időt biztosított Malfurionnak, hogy megtámadhassa a Well of Eternityt. A quilboarok úgy tartják, hogy minden csepp véréből tüskés indák sarjadtak ki, és ezeket a területeket azóta is élőhelyükként védik; sőt, egyes vélemények szerint a félisten koponyája jelenti a bejáratot Razorfen Downsba, a quilboarok föld alatti fővárosába. A legendáik szerint Agamaggan egy napon visszatér majd, és ők azóta is ezt várják. A félistennek vannak követői az orkok és a night elfek között is, de ezek a csoportok jellemzően kevésbé harciasak, mint a quilboarok.



Érdekes módon Agamaggan - hasonlóan Ursochoz és Ursolhoz - nem tért vissza a Shattering után... szemben sok más félistennel.